2015. szeptember 18., péntek

Állítólagosak

Mindig elképesztő, amikor önmagukat liberálisnak vélő, állító emberek/csoportok/pártok a jogállamra, jogszerűségre erőszakkal támadó, tömeges zavargásokat védelmeznek, mentegetnek, ideologizálnak. Amikor randalírozókat támogatnak, elkövetőknek drukkolnak. Amikor törvénysértő zavargókhoz húz a szívük és szavuk.

Feltéve nyilván, hogy valóban demokrácia, alkotmányosság, jogállamiság az, ami az erőszak, a zavargás politikai környezetét adja. Teljesen függetlenül attól, hogy a mi favoritjaink birtokolják-e a végrehajtó/törvényhozó hatalmat vagy sem. Ezek a "liberálisok" (akár a populisták) általában persze csak akkor tartják demokratikusnak a demokráciát, jogállaminak a jogállamot, ha az övéik vannak hatalmon. Így aztán könnyen megvan az önfelmentés.

Ezek az önmagukat liberálisnak állító emberek/csoportok/pártok igazából nem liberálisok. Csak idézőjeles, csak állítólagos liberálisok. Mert egy igazi liberálisnak a jogállamhoz húz a szíve. Sosem a blokádolókhoz, hídfoglalókhoz, útelzárókhoz, téren sátorozókhoz, kődobálókhoz, gyújtogatókhoz. Az igazi liberális a következő választásokra gondol. Nem a pár órás/napos nyílt színi térnyerésre, a pünkösdi királyságra.

Ezek az állítólagos, idézőjeles liberálisok élcsapatként élik magukat. Állandóan az események irányításáról (=a hatalomról) álmodnak. Hasonlóan a populistákhoz, megvetik a tömeget, a népet, de azokkal ellentétben nem küzdenek meg annak kegyeiért. Döntse el ki-ki, melyik a rosszabb.

A nép megvetésétől nem teljesen függetlenül szemlátomást nehezükre esik feldolgozni az esetleges, de felettébb kellemetlen tényt, hogy magyarnak születtek. Naponta többször, színre-szóra ki is nyilvánítják, hogy ez egy valójában szégyellni való állapot. Meg hogy nem akarnak ilyen országban élni. Jobb helyeken bezzeg minden jobban van. Ott ilyesmi nem fordulhat elő, ami itt előfordul. De ha kiderül, hogy mégis, akkor szemrebbenés nélkül lapoznak tovább. Magyarország érdeke valahogy mindig kimarad szempontjaik közül.

Ezek az idézőjeles liberálisok nem igazán szeretik a vitát. Csak lájkolgatják egymást, csak bólogatnak egymásra bőszen. Vitában hamar leolvad róluk a máz. Előbújik gyorsan az erőszakosság, az intolerancia, a minősítgetés, a denunciáló hajlandóság.  Nem sokat adnak  (akárcsak a populisták) a következetességre sem - ha egy érv éppen most kedvező előjelű, akkor elő vele, ha meg véletlenül ellenkező, akkor felejtsük.

A állítólagos "liberálisoknak" nem sok köze van bármiféle valódi liberalizmushoz. Hogyan is lehetne liberálisnak látni az erőszakos, élcsapat-, bolsevik tempót? Pártocskák, emberek. Nem is számíthat Magyarország népe tőlük semmi jóra. Értelmes liberális szóra például, nehéz ügyeiben.


2015. szeptember 16., szerda

Nem lenne jó

Nem lenne igazságos, erkölcsös, jó és demokratikus, ha egy ilyen súlyos ügyben, mint a muszlim (nép)bevándorlás, amely oly nagy mértékben érinti Európa és Magyarország sorsát, jövőjét, egy elsöprő kisebbség akarata érvényesülne. Még akkor sem, ha nem az elsöprő többségnek lenne igaza.
Rossz vért szülne.

Ezt minden jóérzésű embernek illene belátnia.

2015. szeptember 13., vasárnap

A Faymann-paradoxon

Faymann lenácizta Orbánt (itt)

Izrael falat épít a szír menekültek ellen (itt)

Faymann elvtárs lenácizta az Orbán-kormányt annak menekültpolitikája miatt. Pont azért, nem másért.
Politikus lévén, nyilván nem "úgy" gondolta, egy-az-egyben, hanem csak úgy. De azért játszunk el a gondolattal, mintha tényleg úgy gondolta volna.

Az Orbán-kormány és a magyar állam "menekült"-politikája egészen ezidáig ultraliberális jellegű volt. De facto. Ténylegesen ugyanis a magyar-szerb határt ezidáig az lépte át, aki csak akarta, akkor, amikor csak akarta, ott ahol csak akarta, és úgy ahogyan csak akarta. Drót mellett, drót alatt, drót fölött. Ételt-italt, egészségügyi ellátást, szállást, buszt, vonatot kapott. Ejnye-ejnyét nem igazán. Regisztrálnia, ujjlenyomatot adnia sem kellett, ha nagyon nem akart. Csoportosan ellenszegülhetett, áttörhetett, ha nagyon akart. Vonulgathatott autópályán, béníthatta egy főváros közlekedését, szemetelhetett - ahogyan csak akart. Megtörhette a magyar rendőrség, a magyar állam akaratát büntetlenül, retorziót nem kockáztatva, ha muszájnak vélte. Mámoros politikai idióták éljenzését is élvezhette, akkor is, ha nem igazán akarta. Ellendrukkerektől, gyújtogatóktól,  neonáci bántalmazóktól nem kellett tartania.

Mindez nem csak múlt időben, de jelenidőben is áll. Ez bizony egy ultraliberális környezet, ultraliberális kormány, ultraliberális állam, ultraliberális ország. Mi lehet egyáltalán ultraliberális kontextus, ha ez nem az?!
A dolognak ezt a logikai lábát ezzel bizonyítottnak is vehetjük. Faymann elvtárs viszont ezt az ultraliberális állapotot fasisztoidnak tartja.

A másik hír szerint Izrael - szomszédos ország létére - egyetlen fia szíriai menekültet sem hajlandó befogadni.
Sőt, falat kíván építeni a szír határon, ahogyan azt más határain már meg is tette. Tekintve, hogy a szírek túlnyomó többsége kora gyermekkorától fogva elkötelezetten Izrael- és zsidóellenes, ezen az állásponton nem igazán lehet csodálkozni. Sőt, csak helyeselni lehet. Izraelnek erkölcsi joga és kötelessége megőriznie önmagát. Aki ezt a jogát elvitatja, azt a HÚ egyetértésével nyugodtan le lehet nácizni.

És most végre eljutottunk a Faymann elvtársról elnevezett paradoxonhoz. Ez egy nagyon nehéz, megoldhatatlannak látszó logikai fejtörő.  Izrael  menekültpolitikája ugyanis  per definitionem nem lehet náci jellegű, vagy ilyesmihez hasonlatos. Kő, faék. Viszont ez a menekültpolitika százszor olyanabb, mint a magyar kormány ultraliberális menekültpolitikája. A magyar kormány menekültpolitikája azonban - Faymann elvtárstól tudjuk - náci természetű. Ergo logikai ellenmondásba botlottunk. Mámoros, rajongó "menekült"-drukkerek ugorjanak, ők tekintsék felmentettnek magukat a megoldás kényszere alól. Az ellenmondás észlelése alól is.

A latolgatni/mérlegelni hajlandó olvasóktól pedig azt  kérjük, hogy a Faymann-paradoxon megoldását szíveskedjenek megküldeni annak az egyetemnek a címére, amelyen Faymann elvtárs tanulmányait megkezdte, de befejezni  - érthető és méltányolható okokból - már nem volt érkezése.