2016. szeptember 26., hétfő

Miért NEM?

AZ ALKALOM

(Népszavazás, 2016. október 2.)



Való igaz, minden népszavazás a demagógia és a populizmus dáridója. Nagyra törő vezérek – mint Napoleon, Hitler, De Gaulle - kedvelt játékszere. Ellenzékből a regnáló hatalom megingatására, hatalomból pedig annak megszilárdítására. Szinte mindig az alkotmányos, a parlamenti, a többpárti demokrácia logikájának megkerülésére, kijátszására. Nem a racionális érvelés, hanem a tömegérzelem-nyilvánítás ideje. Többek között azzal is, hogy az aktuálisan – de jure – feltett kérdés(ek) mögött szinte mindig ott áll egy másik. A valóságos, a nagyobb súlyú, az igazi, a hátsó, a szalonképesen esetleg ki sem mondható - de facto – kérdés.

Nincs ez másképp itt és most Magyarországon, a kvóta-népszavazás esetében sem. Ez a népszavazás sem igazán a de jure feltett kérdésről szól („Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”). De emeljük fel tekintetünket, és fogalmazzuk át, helyezzük tágabb kontextusba ezt a banális kérdést.

Valahogyan így: „Akarja-e, helyesli-e több milliós közel-keleti (közép-keleti, afrikai) muszlim vallású embertömeg Németországba történő folyamatos bevándorlását?” Vagy, ugyanaz, más, még őszintébb verzióban: „Rendjén valónak tartja-e, hogy tanulatlan muszlim suhancok Németországban havi 400 eurónyi készpénzt, plusz térítésmentes lakhatást, ingyenes egészségügyi ellátást és oktatást kapjanak ajándékba, amiért semmit sem kell tenniük, és amiért kelet-európaiak milliói keményen megdolgoznak, vagy még munka ellenében sem jutnak hozzá?”

Könnyedén elvégezhetjük a tesztet: Aki helyesli a muszlim beözönlést Németországba, az bizonyosan ellenzi a népszavazást. Aki pedig helyteleníti a tömeges Németországba települést, az helyesli a referendumot, és egy nagy Nem-mel kíván szavazni. Így oszlik meg a publikum, nem másképp. Tudjuk nagyon jól, mindannyian.

Két nehezen vitatható tény ebben a kivételes esetben mégis korrekten megalapozza a népszavazás indokoltságát. A mögöttes, a valódi kérdésre adandó vélhető  válaszok megoszlása nem a pártpreferenciákat követi, hanem azokat felülíró megoszlást mutat.  Ha az elsődleges kérdés nem is, de a valóságos, de facto kérdés pedig igenis nagy súlyú - legfelsőbb szintű, egyenesen nemzetstratégiai jelentőségű - kérdés.

Nem helyénvaló tehát az elsődleges kérdésben foglalt dilemma csekély súlyát emlegetve („mindössze 1200 ember”, „nem is létezik kvóta”. etc.) bagatellizálni a népszavazás tétjét.

Azok, akik helyeslik a muszlim beözönlést Németországba (és  ezek 99%-ban azonosak a népszavazást ellenzők halmazával) valójában egyetlen racionális érvet sem képesek felvonultatni álláspontjuk mellett. Nem képesek, mivel a tömeges betelepülés mellett egyszerűen egyetlen észérv sem szól. A gazdasági hasznokat, értékes munkaerőt vizionáló várakozásoknak hamar betettek a könyörtelen realitások. Haszon semmi, költség, teher, kiadás annál több. Nem is nagyon jön ma már senki ilyesmivel. Ez az emberanyag gazdaságilag sajnos nem erősíti, hanem gyengíti Németországot. Nem hogy tartaná az idősödő európai népességet, hanem – a szociális, jóléti, egészségügyi rendszer megterhelésével -  nehezíti annak tartását.

Racionális érvek híján aztán a muszlimpártolók – érthető, de sajnálatos módon - akaratuk kinyilvánításához, hangoztatásához számtalan következetlenségre, csúsztatásra, inkorrektségre, érzelmi manipulációra és álságosságra kényszerülnek.

A legelső ezen inkorrektségek közül az a fogalmi csúsztatás, amellyel a tömegesen beáramlókat nemes egyszerűséggel  összefoglalóan „menekülteknek” nevezik. Mert hát miféle menekültek? Talán polgárháborús menekültek? Mivel azonban a beáramlók kétharmada huszonéves, harmincas, katonakorú fiatalember, a „menekült” kifejezés használata fogalmi nonszensz. Pontosan ezeknek a fiatalembereknek kellene ugyanis megharcolni a harcot az iszlamista szélsőségesek ellen! De hiszen éppen nekik kellene megvédeniük hozzátartozóikat, szüleiket, nőket, gyerekeket, öregeket, felekezetüket, vagy – horribile dictu – a hazát az erőszakkal szemben! Éppen nekik kellene újjáépíteniük a lerombolt városokat, falvakat! Egymilliónyi katonakorú fiatalember egyszerűen nem lehet elűzött kisebbség az Iszlám Állam 20 ezres seregével szemben, de bármely más milíciával szemben sem. Ennyi katonakorú fiatalember még csak vasrudakkal felfegyverkezve is könnyen eltiporhatna bármekkora menekültüldöző gonoszt. Szervezhetnék magukat légiókba, kérhetnének kézi- és páncélelhárító fegyvereket, szállító járműveket és légi támogatást. De nem teszik. Ehelyett lődörögnek a nyugat-európai városokban, fürdőkben, élvezik a nagyvonalú ellátást – és ha a sors úgy hozza, erőszakoskodnak. Várják csak szépen, hogy elintézik majd valakik valahogyan az otthoni dolgokat. Ezek a „menekültek” nem menekültek, sokkal inkább dezertőrök. Esetleg honfoglaló katonák? „Menekültnek” tipizálni, cuki kisgyermekként fotózni őket: mindenképpen és önmagában hazugság.

Ez a „menekülés” valójában nem is menekülés, hanem a történelemből ősidőktől fogva ismert kirajzás. Népvándorlás. Honfoglalási kísérlet. (A kirajzás oka ebben az esetben is a túlnépesedés, amely felborította a relatíve visszamaradt társadalom egyensúlyát. Szíria népessége pl. a 60-as évek óta 4 millióról 22 millióra nőtt, megötszöröződött. Hasonlításképpen: mintha mi magyarok most 50 milliónyian élnénk ebben a hazában. A kirajzás oka nem a polgárháború, hanem az elmaradott társadalmi kereteket szétrobbantó túlnépesedés. Ez a háború közvetlen kiváltója is. Az népességmegtartó képesség javítására képtelen intézményi környezet retardációját okozó első tényező pedig: a kultúra, végső soron maga az iszlám.)

 A következő inkorrektség a sorban az a habitus, amellyel a beözönlés hívei nagyvonalúan eltekintenek attól, hogy a túlnyomó többség nem kívánja, de egyértelműen elutasítja a tömeges muszlim beáramlást. Lesöprik, negligálják, megkerülik – idegengyűlölőnek, rasszistának, tudatlannak, öregnek, falusinak, birkának és hasonló mindenféle jónak titulálva – az elutasító többségi álláspontot. A maguk kisebbségi véleményét felsőbbrendűnek vélelmezve tartanának igényt akaratuk kizárólagos érvényesítésre a nyilvánvaló többség ellenében. Ez nem éppen demokrata, nem éppen úri álláspont. A védekezés nem gyűlölet. A kisebbség akaratának érvényesülése mindenképpen rossz vért szülne. De őket ez nem érdekli. Ők az örök bolsevikok. Az önmagukat többséggé dimenzionáló erőszakos kisebbség. Az élcsapat. Olyan piszkos, önző játékot játszanak, amelynek tétjét, árát, veszteségét a kimaradni szándékozó többséggel akarják megfizettetni. Bolsevikok, mert kísérleteznének Európával. Olyan kísérletbe vinnék, amelynek kimenetele – a tapasztalati előjelek alapján – erősen kétséges. Antihumánus, mint minden emberkísérlet. Felelőtlen, mert a káros következményekkel egyszerűen nem számolnak (vagy megfizethető árnak tekintik azokat). Miközben - tudjuk nagyon jól - visszaút balsiker estére pedig nincs. Az eredeti állapot évek, évtizedek múltán már nem lesz visszaállítható. A többség méltóságának is alkalmas eszköze ezért ez a népszavazás: demonstrálni tudja a kisebbség méltatlan erőszakosságát. 

Inkorrekt továbbá a Németországba történő muszlim beözönlést támogatók álláspontja, mert elhallgatják, eltagadják, hogy ez a beözönlés súlyosan sérti Magyarország (és persze Közép-Kelet-Európa) létérdekeit. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ez a tömeges beözönlés tényleges és potenciális forrásokat von el a régió felzárkóztatásától. A térség államaiban cigány identitású (tehát szintén bevándorló gyökerű!) sok milliós embertömeg él katasztrofális, ember alatti állapotban, amely tömeg integrációja még K-K-Európához viszonyítva sem történt meg. Amelynek felzárkóztatására a térség államai önerőből már nem is képesek. Ha a német gazdaság irtózatos erejét a muszlim tömeg pátyolgatására fordítják, akkor K-K-Európa sorsa a cigányintegráció terén megpecsételődik. (Ezt ismerték fel a „visegrádi négyek” vezetői, és zártak össze – logikusan - a köztük fennálló nézetkülönbségek ellenére is.) Ebben a helyzetben milliós, Európán kívüli tömeg integrációjára szánni irdatlan erőforrásokat, a kelet-európai realitásokkal mit sem törődve: visszás és erkölcstelen perspektíva.

Van azonban az ügynek még egy „geopolitikai” dimenziója is. Németország - az európai nagyhatalmakhoz viszonyított - relatív gazdasági erejének, válságtűrő képességének két döntő alapja volt az elmúlt időszakban. Az egyik, hogy eddig viszonylag kevésbé terhelték az Európán kívülről származó tömegek integrációjának (reálisabban szólva: tartásának) széles értelemben vett szociális költségei. A másik: fekvésénél fogva is, de nagyobb mértékben volt képes a k-k-európai gazdaságokkal való szoros együttmődés előnyeit kiaknázni. Nos, Németország muszlim elárasztása pontosan ezt a két erőfaktort támadja. Vagyis ez a történelmi léptékű áramlás kifejezetten és objektíve Németország erejének relatív gyengítésére is irányul. Hogy ebben mennyi a spontán kiegyenlítődés, és mennyi a tudatos elem, az „összeesküvés”, azt megmondani ma még nehéz lenne. Ez alighanem a jövő történészeire vár. Egy azonban bizonyos: Magyarország (és K-K-Európa) stratégiai érdekeivel teljes mértékben ellenkezik mind Németország kivéreztetése, mind pedig k-k-európai orientációjának oldása.

"Közöd?!" Közünk?! Németország erőforrásaihoz, integrációs potenciáljához?! Annyi legalább, mint a muszlim millióknak, bizonyosan. Annyi legalább, mint Franciaországnak, Nagy-Britanniának, Spanyolországnak saját gyarmattartó múltjukon keresztül az Európán kívülről jött gyarmati milliókhoz. Minden különösebb szemrehányás, követelési jogcím nélkül, de említsük: Magyarországot a XX. században  két német birodalom romjai temették kétszer maguk alá... Szögezzük le: Közép-Kelet-Európának annyi erkölcsi és nemzetközi jogi alapja azért bizonyosan van, hogy az Európai Unió és Németország szolidaritására az Európán kívüli muszlim milliókat messze megelőzően tartson igényt. A maga páriái, a magunk páriái nevében elsősorban. Nyugodt szívvel kijelenthető: nincs ezen a természetes igényen szégyelleni való semmi. Visszatetszően és ordítóan ellentmondásos tehát a népszavazást ellenzők (=beözönléspártiak)  álszenteskedése, amikor a nagybetűs Európát jelszóként koptatva Európát egy kifelé mutató szolidaritás felé terelnék. Nem történhet ez másként, kizárólag az Európán belüli, az európai összetartozást erősítő, tehát az igazán európai belső szolidaritás rovására.

Általánosságban és elviekben is, erkölcstelen minden olyan politikai álláspont, amely a nemzeti érdekkel szemben pozicionálja önmagát. De erkölcstelen az olyan álláspont már eleve is, amely nem képes vagy nem hajlandó önmagát a nemzeti érdekre visszavezetni. Az is, amelynek számára a nemzeti érdek nem létező fogalom, vagy gúny, élcelődés tárgya csupán. Mi más lehetne a politika vezérlő csillaga, ha nem  ez a régi vágású eszmény, a nemzeti érdek? Vajon kinek az érdekeit kellene Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország vezetőinek szolgálniuk, ha nem  saját népükét? Indokolják meg csak szépen a muszlimrajongók, ha tudják: Miért is kellene a beözönlő muszlim milliók érdekeit képviselnünk k-k-európai testvéreink és már visszavonhatatlanul ránk bízatott cigányaink helyett?!

Álságos a beözönléspártiak szüntelenül európázó blablázása (ld. „Mondj igent Európára!” és hasonlók) azért is, mert éppen ők azok, akik ezeknek az erőszakra szocializált, az „európai értékeket” (bármit is jelentsen e kifejezés) semmibe vevő, inkább tagadó, kereszténység- és zsidógyűlölő (jobb esetben megvető) tömegeknek Európába telepítését szorgalmazzák. Miért is ne erodálódnának ettől a liberális demokrácia, a tolerancia, a más véleményen lévők, a másság eltűrésének évszázadok alatt vérrel kiizzadt, kiküzdött értékei, amelyek Európát Európává teszik? Ugyan miért is, hogyan is ne lenne Európa attól (egyenes, majd exponenciális arányban) egyre kevésbé európai, hogy az Európa-idegen értékekre hangolt tömegek aránya egyre csak nőne? Hogyan is lehetne Európa-párti egy olyan folyamat, amely Európa elarabosodásához, afrikanizálódásához vezet? Megmagyarázhatatlan, védhetetlen, tarthatatlan ellentmondás ez a liberális értékek állítólagos hívei részéréről. Európát szajkózzák és Európa hígításán ügyködnek egyszerre: csak le ne szakadjon az ég...

Az Európát lobogtató migrációpártiaknak tudniuk kellene (és alighanem tudják is nagyon jól), hogy Európa egységét nem a muszlim beözönlés ellenzése, hanem a beözönlés pártolása maga veszélyezteti. Európa – ma még beláthatatlan mélységű - meghasadásához éppenséggel a történelmi léptékű betelepülési hullám vezet. Amennyiben a túlnyomó többség szándéka, érdeke érvényesülne, és az Unió feltartóztatná határainál a honfoglalókat (vagy még inkább: hazájukhoz minél közelebb segítené őket), a fenyegető viszály eltűnne, mint a hajnali pára. A muszlim betelepülés híveinek európázása tehát ebben az értelemben is hiteltelen.

Különösen mulatságos jelenség, amikor a honfoglaláspártiak (akiknek 90%-a számára a kereszténység minden egyéb téren nyilvánvalóan vörös posztó) a keresztény könyörületességre és/vagy egyes pápai gesztusokra hivatkoznak. Szánalmas érzelmi manipuláció. A Biblia-olvasó nép azonban átlát a szitán. Nagyon is jól tudja, hogy az utolsó könyvben, a Szentírás zárszavában nyoma sincs holmi lábmosásnak, a kereszténységre támadókkal való fraternizálásnak. A Jelenések Könyvének útmutatása világos: a mennyei seregek megalkuvást nem tűrően megvívják végső harcukat a Bárány ellenségeivel szemben. Egyébként is, sehol sem olvasható, hogy érvényét vesztette volna a világos ószövetségi parancs: Istentől kapott identitásának (=küldetésének) megőrzése minden közösség számára nemcsak hogy erkölcsi jog, de egyenesen kötelesség is.

A népszavazás-ellenesek ultima ratio-ja jobbára mindig az, hogy „a népszavazás csak Orbán Viktor hatalmát erősíti”. Ez rendkívül következetlen és apolitikus álláspont, hiszen ez az erősítés éppen azáltal lehetséges, hogy a „ballib” ellenzék a túlnyomó többség ellenében is pártolja a muszlim beözönlést. Ha nem pártolná, a miniszterelnök nem volna képes ebből az ügyből tőkét kovácsolni. Egyébként is, ha valamely politikai csoportnak valódi harca van a Fidesz-el, azt nem ezen a neki kedvező bevándorlási terepen és nem a nemzeti érdekkel szemben célszerű megvívnia. Ha mégis ezt teszi, nem valódi a harc. A „ballib” oldal amúgy is hagyományosan hitelességi deficittel küzd nemzetpolitikai ügyekben, ehhez most hozzá is pakol jócskán. Újólag, önként és dalolva demonstrálja, hogy „nemzetére támad”. Egy kiváltképp európai léptékű kérdésre a lehető legszűkebb szemléletű,  bel- és pártpolitikai indíttatású választ ad. A nemzetköziség hivalkodó hívei szánalmas provincializmusról tesznek tanúbizonyságot. Újabb betontömböt tolva így saját választhatóságuk útjába. Ki tudja mennyi időre halasztva így a Magyarország igazi érdekének tekintendő, sokunk által áhított valódi politikai váltógazdaság realitását.

Jó alkalomnak hiszik - dőre módon - ezt a népszavazást arra, hogy betartsanak a kormánynak. Jó alkalommá téve viszont ezzel ugyanezt a népszavazást még a kormányváltásra vágyó állampolgárok számára is, hogy ezt a választhatatlan, alkalmatlan, "az dicsőséges magyar nemzetnek" érdekeire fittyet hányó megélhetési ellenzéket végre a történelem süllyesztőjébe juttassák. Jó alkalommá téve mindemellett, hogy – legyenek bármilyen parányiak is – egy hatalmas NEM-mel letegyék voksukat ebben a civilizációk közti apokaliptikus összecsapásban. Európa, a Nyugat, a kereszténység és saját hazájuk, jól felfogott érdekeik, s végül a józan ész mellett.