2013. augusztus 16., péntek

Kártérítés

Kártérítést kapnak a romagyilkosságok áldozatainak hozzátartozói (itt)

Tekintettel a szörnyű, egyedülálló, egyértelműen rasszista indítékra, valamiféle méltányossági fájdalomdíj,  szolidaritási segély, rendkívüli támogatás juttatása ellen jóérzésű embernek kifogása nemigen lehet. (Az olyan típusúakat nem számítva, hogy akkor máskor, más esetekben miért nem?) Tudjuk, az áldozatok között volt hajnalban munkába induló (!) és voltak per definitionem bűntelen gyerekek is.

De a kártérítés kifejezéssel azért óvatosabban kellene bánni. A jogalapja nem világos ugyanis. Az állam, ill. egyes szerveinek felelősségét feltételezi. Fennállhat ilyen felelősség természetesen. De azt megfelelő módon ki kell vizsgálni, bírósági úton kell megállapítani, kimondani. Ilyen esetben - éppen a közérdekre és a jövőre nézve - nincs helye a nagyvonalúságnak. Olyasféle megállapítások, hogy "a rendőrség nem tökéletesen végezte munkáját", kártérítési alapnak gyengék lehetnek. Logikai tartalmuk nem több annál, hogy a sorozatbeli New York-i vagy miami helyszínelők jobbak, mint a magyarországiak. (El tudjuk képzelni.)

Az állam által finanszírozott bűnügyi költségek 100 milliós nagyságrendűek - ezeket az ítélet ki is terhelte ugyan, de behajtani aligha lehetséges. Az állam finanszírozta a sérültek gyógykezelését is.

Az adakozó kedv hirtelen felbuzdulása kissé gyanús. (Még a méltányossági jellegű kifizetéseknél is elvárható lenne a kedvezményezettek életvezetésének felmérése.)

A jogerős ítéletet, az esetleges állami felelősséget megállapító tényszerű vizsgálatot meg sem váró gyors kezű kártérítési hajlandóságnak valójában igencsak alattomos politikai indoka van. Felelőssé tenni az előző kormányt egy olyan csinált - és borítékolhatóan népszerűtlen - közkiadásért, amelyhez annak amúgy sok köze nincs.

Az ilyesmit régen úgy hívták: göbbelsi cinizmus.