Állítólagosak

Mindig elképesztő, amikor önmagukat liberálisnak vélő, állító emberek/csoportok/pártok a jogállamra, jogszerűségre erőszakkal támadó, tömeges zavargásokat védelmeznek, mentegetnek, ideologizálnak. Amikor randalírozókat támogatnak, elkövetőknek drukkolnak. Amikor törvénysértő zavargókhoz húz a szívük és szavuk.

Feltéve nyilván, hogy valóban demokrácia, alkotmányosság, jogállamiság az, ami az erőszak, a zavargás politikai környezetét adja. Teljesen függetlenül attól, hogy a mi favoritjaink birtokolják-e a végrehajtó/törvényhozó hatalmat vagy sem. Ezek a "liberálisok" (akár a populisták) általában persze csak akkor tartják demokratikusnak a demokráciát, jogállaminak a jogállamot, ha az övéik vannak hatalmon. Így aztán könnyen megvan az önfelmentés.

Ezek az önmagukat liberálisnak állító emberek/csoportok/pártok igazából nem liberálisok. Csak idézőjeles, csak állítólagos liberálisok. Mert egy igazi liberálisnak a jogállamhoz húz a szíve. Sosem a blokádolókhoz, hídfoglalókhoz, útelzárókhoz, téren sátorozókhoz, kődobálókhoz, gyújtogatókhoz. Az igazi liberális a következő választásokra gondol. Nem a pár órás/napos nyílt színi térnyerésre, a pünkösdi királyságra.

Ezek az állítólagos, idézőjeles liberálisok élcsapatként élik magukat. Állandóan az események irányításáról (=a hatalomról) álmodnak. Hasonlóan a populistákhoz, megvetik a tömeget, a népet, de azokkal ellentétben nem küzdenek meg annak kegyeiért. Döntse el ki-ki, melyik a rosszabb.

A nép megvetésétől nem teljesen függetlenül szemlátomást nehezükre esik feldolgozni az esetleges, de felettébb kellemetlen tényt, hogy magyarnak születtek. Naponta többször, színre-szóra ki is nyilvánítják, hogy ez egy valójában szégyellni való állapot. Meg hogy nem akarnak ilyen országban élni. Jobb helyeken bezzeg minden jobban van. Ott ilyesmi nem fordulhat elő, ami itt előfordul. De ha kiderül, hogy mégis, akkor szemrebbenés nélkül lapoznak tovább. Magyarország érdeke valahogy mindig kimarad szempontjaik közül.

Ezek az idézőjeles liberálisok nem igazán szeretik a vitát. Csak lájkolgatják egymást, csak bólogatnak egymásra bőszen. Vitában hamar leolvad róluk a máz. Előbújik gyorsan az erőszakosság, az intolerancia, a minősítgetés, a denunciáló hajlandóság.  Nem sokat adnak  (akárcsak a populisták) a következetességre sem - ha egy érv éppen most kedvező előjelű, akkor elő vele, ha meg véletlenül ellenkező, akkor felejtsük.

A állítólagos "liberálisoknak" nem sok köze van bármiféle valódi liberalizmushoz. Hogyan is lehetne liberálisnak látni az erőszakos, élcsapat-, bolsevik tempót? Pártocskák, emberek. Nem is számíthat Magyarország népe tőlük semmi jóra. Értelmes liberális szóra például, nehéz ügyeiben.

Nem lenne jó

Nem lenne igazságos, erkölcsös, jó és demokratikus, ha egy ilyen súlyos ügyben, mint a muszlim (nép)bevándorlás, amely oly nagy mértékben érinti Európa és Magyarország sorsát, jövőjét, egy elsöprő kisebbség akarata érvényesülne. Még akkor sem, ha nem az elsöprő többségnek lenne igaza.
Rossz vért szülne.

Ezt minden jóérzésű embernek illene belátnia.

A Faymann-paradoxon

Faymann lenácizta Orbánt (itt)

Izrael falat épít a szír menekültek ellen (itt)

Faymann elvtárs lenácizta az Orbán-kormányt annak menekültpolitikája miatt. Pont azért, nem másért.
Politikus lévén, nyilván nem "úgy" gondolta, egy-az-egyben, hanem csak úgy. De azért játszunk el a gondolattal, mintha tényleg úgy gondolta volna.

Az Orbán-kormány és a magyar állam "menekült"-politikája egészen ezidáig ultraliberális jellegű volt. De facto. Ténylegesen ugyanis a magyar-szerb határt ezidáig az lépte át, aki csak akarta, akkor, amikor csak akarta, ott ahol csak akarta, és úgy ahogyan csak akarta. Drót mellett, drót alatt, drót fölött. Ételt-italt, egészségügyi ellátást, szállást, buszt, vonatot kapott. Ejnye-ejnyét nem igazán. Regisztrálnia, ujjlenyomatot adnia sem kellett, ha nagyon nem akart. Csoportosan ellenszegülhetett, áttörhetett, ha nagyon akart. Vonulgathatott autópályán, béníthatta egy főváros közlekedését, szemetelhetett - ahogyan csak akart. Megtörhette a magyar rendőrség, a magyar állam akaratát büntetlenül, retorziót nem kockáztatva, ha muszájnak vélte. Mámoros politikai idióták éljenzését is élvezhette, akkor is, ha nem igazán akarta. Ellendrukkerektől, gyújtogatóktól,  neonáci bántalmazóktól nem kellett tartania.

Mindez nem csak múlt időben, de jelenidőben is áll. Ez bizony egy ultraliberális környezet, ultraliberális kormány, ultraliberális állam, ultraliberális ország. Mi lehet egyáltalán ultraliberális kontextus, ha ez nem az?!
A dolognak ezt a logikai lábát ezzel bizonyítottnak is vehetjük. Faymann elvtárs viszont ezt az ultraliberális állapotot fasisztoidnak tartja.

A másik hír szerint Izrael - szomszédos ország létére - egyetlen fia szíriai menekültet sem hajlandó befogadni.
Sőt, falat kíván építeni a szír határon, ahogyan azt más határain már meg is tette. Tekintve, hogy a szírek túlnyomó többsége kora gyermekkorától fogva elkötelezetten Izrael- és zsidóellenes, ezen az állásponton nem igazán lehet csodálkozni. Sőt, csak helyeselni lehet. Izraelnek erkölcsi joga és kötelessége megőriznie önmagát. Aki ezt a jogát elvitatja, azt a HÚ egyetértésével nyugodtan le lehet nácizni.

És most végre eljutottunk a Faymann elvtársról elnevezett paradoxonhoz. Ez egy nagyon nehéz, megoldhatatlannak látszó logikai fejtörő.  Izrael  menekültpolitikája ugyanis  per definitionem nem lehet náci jellegű, vagy ilyesmihez hasonlatos. Kő, faék. Viszont ez a menekültpolitika százszor olyanabb, mint a magyar kormány ultraliberális menekültpolitikája. A magyar kormány menekültpolitikája azonban - Faymann elvtárstól tudjuk - náci természetű. Ergo logikai ellenmondásba botlottunk. Mámoros, rajongó "menekült"-drukkerek ugorjanak, ők tekintsék felmentettnek magukat a megoldás kényszere alól. Az ellenmondás észlelése alól is.

A latolgatni/mérlegelni hajlandó olvasóktól pedig azt  kérjük, hogy a Faymann-paradoxon megoldását szíveskedjenek megküldeni annak az egyetemnek a címére, amelyen Faymann elvtárs tanulmányait megkezdte, de befejezni  - érthető és méltányolható okokból - már nem volt érkezése.

Balekország

1966 határsértő (itt)

"Országszerte tiltott határátlépés miatt 1966 embert fogtak el a rendőrök, 14 emberrel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás kedden - közölte a police.hu oldalon az ORFK."

Az origó-s tudósítás címében foglaltakkal szemben nem 1600, hanem - a szövegből kiviláglik - 1966 határsértőt fogott el a rendőrség 2015. augusztus 18-án kedden Magyarországon. Mivel egy évben több olyan nap is van mint kedd, egyértelműen több százezres tömegről, tényleges népvándorlásról kell beszélnünk.

Tehát Magyarország szerbiai határszakaszán de facto az jön át, aki akar. Aki csak szeretne. Ezt a határt nem őrzik, nem védik. Egy olyan ország pedig, amelynek a határain az jön be az országba, aki csak akar, amelynek a határát nem védik, az egy ultraliberális ország.

Csodával határos, hogy Horvátország és Románia felől egyetlen határsértő sem érkezik. Lehetséges persze, hogy mégsem csodáról van szó, csak egyszerűen arról, hogy Horvátország és Románia határait - ellentétben Magyarországéval - valakik őrzik. Oda nem megy be bárki, aki csak akar, hanem csak az, akit ezek az országok be akarnak engedni. Akiket beengedni ezen országoknak nem áll érdekében, azokat ezen országok nem engedik be. Ez egy nagyon érdekes és tanulságos jelenség. Egészen egzotikus.

Érdekes az is, hogy ezen egzotikus országoknak sehol sem keltik "idegengyűlölő" hírét. Ezek az országok nem is kérnek majd bocsánatot az ENSZ-ben évtizedek múlva. Nem is idegengyűlölők persze. Csak őrzik, védik a határaikat. A saját jól felfogott érdekeiket.

Ezekben az országokban a határőrizetért felelős miniszternek már régen le kellett volna mondania, ha csak ezredannyi határsértő sétálna át határain, mint amennyi az ultraliberális ország határain sétál át naponta.

Az ultraliberális ország most azért kerítést épít a határon. Szájára is veszi érte a fél világ. Meg saját  polgárainak ellendrukker hányada is. Azokban a szintén egzotikus, különös országokban  - USA, Izrael, Spanyolország és a többiek, ahol már régóta élvezik a határkerítés (vagyis a saját érdekek védelmének) hasznát - pedig az értők csak mosolyognak.

Mert az ultraliberális ország valójában balekország, a balekon pedig mosolyogni szokás.

Egy régi balhé

A volt miniszter és a volt államtitkár régi balhéja (itt)

Egy régi balhé a történelem feneketlen kútjából.
Még mindig folyik rá az adófizetők és az adófizetők pénzére szoruló adót nem fizetők pénze.
Még ezt az utójátékot is el kell viselnünk.

Nem csak annak az eredendő bűnnek a sohasem múló bűzét, amelyből ez az egész komédia sarjadzik.
Akármit ítélt is eddig akármelyik bíróság, akármi is lesz a játék vége, akárhányszor úsztak meg ennél durvább stikliket is máskor és mások - ez bizony lopás, hűtlen kezelés volt a javából. Hatalommal visszaélés, ocsmány parazitizmus.

Akármiféle emberi erkölcs szerint.

Uniós belügyminiszterek és a józan ész

Európai belügyminiszterek a migrációs válságról (itt)

A francia és a brit belügyminiszter szerint migrációs válság van, a migrációs válságot az Európába érkezők számának csökkentésével lehet csak megoldani, és Európa nem bír el ennyi bevándorlót.

Eget rengető megállapítások, a reveláció erejével hatnak. Megoldás majd valahogy, valamikor, "középtávon".

Az azért jó hír, hogy nem veszett ki mindenkiből a józan ész az európai vezetők között.
Az pedig rossz, hogy a következtetések levonására a józan európai polgároknak még várniuk kell egy kicsit.

Addig is marad az önveszejtő, intézményes politikai idiotizmus, az európai jövő (és  jelen) tékozlása.
Meg annak szomorú konstatálása, hogy ebben a kérdésben most a vezérelnöknek van 90%-os igaza. (Azokat a tegeződős plakátokat tényleg nem kellett volna. Nem úri dolog volt.)
Ez a bevándorlás ebben a mostani formájában/mértékében nem európai és nem magyar érdek. Sem rövid, sem közép-, sem hosszú távon.

Ennek a ténynek pedig már régen és bőven, önmagában elégnek kellene - kellett volna - lennie.

Egy aranyos palesztin kislány Németországban

Izrael nélküli világról álmodik a kislány (itt)

Aranyos bevándorló kislány.
Céltudatos. A szólásszabadságra hivatkozik.
Szólni, álmodozni tényleg szabad. Végül is Európában vagyunk.
Abban az Európában,  amelynek értékeit megszokásból nem is mindig értékeljük igazán.

Pedig mi, magyarok is tudhatjuk még, milyen is az Európa értékei nélküli élet.
Európa védelemre, pontosabban önvédelemre szorul.
Ha lemond erről, egy szép napon, a nem túl távoli jövőben arra ébredhet majd, hogy lakóinak többsége egy egészen más világról álmodik.