Gyilkos "magyarok" Párizsban (itt)
Most akkor politikailag korrekt-e vagy nem bűnözők etnikai hovatartozásáról írni/beszélni?!
Ez itt a logikus kérdés.
Egyesek úgy gondolják, úgy is gyakorolják, hogy általában nem korrekt, csak akkor korrekt, ha magyarokról van szó. Így gondolják, így gyakorolják, szemrebbenés, kétely nélkül.
Lelkük rajta, a politikailag korrekt politikai idiótáknak.
Kérdés, hogyan tudnak majd elszámolni lelkiismeretükkel az áldozatok iránti részvétlenségük miatt.
Azért, mert ők a fantombűnözőknek szurkolnak, nem az áldozatoknak, a rendnek, az igazságnak. Valami totálisan félresiklott, ferde és önző "szolidaritás" jegyében.
Ezek a Párizsban állati kegyetlenséggel gyilkoló "magyarok" tipikus bűncselekményt követtek el. Többen, erősebbek, keveseket, gyengébbeket, idősebbeket, brutálisan. Tipikus az is, ahogy a gyilkost szülő/felnevelő "édesanya" látatlanban önvédelemnek hazudja a szörnyű tettet. Tipikus a rendőrséggel való tettleges szembefordulás gesztusa is. Szociológiai értelemben többszörösen is, halmazatilag, szignifikáns módon tipikus az eset.
Azért magyarként azt jó érzés tudni/látni, hogy ezek a "magyarok" csak magyar állampolgárok, de nem magyarok lehettek
Hanem valami mások. Egy kimondhatatlan, nem létező, kizárólag inkorrektséggel megnevezhető fantomközösség tagjai. Amelynek állapota sztochasztikus oksági összefüggés alapján, drasztikusan felülreprezentálva termeli az efféle ösztönlények seregét. Amelynek ezt a katasztrofális állapotát csak kizárólag célzott és hatékony intézkedések összehangolt rendszerével lehetne érdemben javítani. Kizárólag célzottan (és sehogy másként) sikerülhet jobb sorsra érdemes emberek tömegét a krónikus és rendszerszerű alulszocializáltság állapotából felemelni. Nem csak a tágabb közösség jogos és természetese önvédelme céljából. Ez a humánum elemi parancsa is immár.
Amúgy igenis, jó érzés tudni. Ha már egyszer a címben is öles betűk hirdetik, hogy a barbár gyilkosok etnikai hovatartozása: magyar.
2015. április 11., szombat
2015. március 20., péntek
Fasiszta népet nem lehet szeretni - egy köpés
Mécs Imre a Duna-parti cipőknél (itt)
"Mécs Imre iszonyatosnak és szégyennek nevezte a Duna-parti gyilkosságokat, az emlékmű meggyalázását pedig hihetetlen elvetemültségnek. Arról is beszélt, úgy látja, „a népesség egésze" még mindig nem nézett szembe a történtekkel, a múltjával. "
Az első mondattal nincs baj, a HÚ egyetértése 100%-os.
A másodikkal annál inkább. Annyira megszoktuk már, hogy szemünk se rebben. Fel sem tűnik. Pedig köpés volt ez is a javából.
Egyértelmű, hogy a magyarság kollektív bűnösségét állítja. Akárcsak Benes, akárcsak a tömeggyilkos Tito-partizánok, akik 35 ezer magyart gyilkoltak le, azért mert magyar, bűnös magyar. Pontosan ugyanezen indoklással.
Mécs Imre közönséges magyargyalázó. Nem szereti a magyarokat, nem szereti a hazáját. "Fasisztának" tartja honfitársait, a "népesség egészét", visszamenőlegesen és még mára érvényesen is! "Fasiszta" népet pedig tényleg nem lehet szeretni.
(Radnóti szerencsére másként gondolta, ennek köszönhetjük a "Nem tudhatom"-ot.)
Ugyanez az ember a feleségével simán meggyalázta a magyarok emlékművét a Szabadság téren. Azt nem tartotta elvetemültségnek. Önreflexió, önvizsgálat: szemernyi sem.
A szívnek nem lehet parancsolni. Ha nem tud szeretni, akkor nem tud.
Mi meg csak azt kívánhatjuk szívből, hogy az ilyen emberek kopjanak ki minél hamarabb a politikából. Sok kárt okoztak Magyarországnak, hasznot semmit. Kivettek csak, betenni, hozzátenni, javítani cseppet sem voltak képesek. Ránk hozták a kétharmadot, húzzák föl a Jobbikot is szépen.
Éppen az ehhez hasonló, kollektív bűnösséget sugalmazó megnyilvánulások bizonyítják igazán, mennyire szükség volt a magyarbűnösséget látványosan elutasító megszállási emlékműre. Még ha ezt oly sokan látványosan nem is akarják érteni...
"Mécs Imre iszonyatosnak és szégyennek nevezte a Duna-parti gyilkosságokat, az emlékmű meggyalázását pedig hihetetlen elvetemültségnek. Arról is beszélt, úgy látja, „a népesség egésze" még mindig nem nézett szembe a történtekkel, a múltjával. "
Az első mondattal nincs baj, a HÚ egyetértése 100%-os.
A másodikkal annál inkább. Annyira megszoktuk már, hogy szemünk se rebben. Fel sem tűnik. Pedig köpés volt ez is a javából.
Egyértelmű, hogy a magyarság kollektív bűnösségét állítja. Akárcsak Benes, akárcsak a tömeggyilkos Tito-partizánok, akik 35 ezer magyart gyilkoltak le, azért mert magyar, bűnös magyar. Pontosan ugyanezen indoklással.
Mécs Imre közönséges magyargyalázó. Nem szereti a magyarokat, nem szereti a hazáját. "Fasisztának" tartja honfitársait, a "népesség egészét", visszamenőlegesen és még mára érvényesen is! "Fasiszta" népet pedig tényleg nem lehet szeretni.
(Radnóti szerencsére másként gondolta, ennek köszönhetjük a "Nem tudhatom"-ot.)
Ugyanez az ember a feleségével simán meggyalázta a magyarok emlékművét a Szabadság téren. Azt nem tartotta elvetemültségnek. Önreflexió, önvizsgálat: szemernyi sem.
A szívnek nem lehet parancsolni. Ha nem tud szeretni, akkor nem tud.
Mi meg csak azt kívánhatjuk szívből, hogy az ilyen emberek kopjanak ki minél hamarabb a politikából. Sok kárt okoztak Magyarországnak, hasznot semmit. Kivettek csak, betenni, hozzátenni, javítani cseppet sem voltak képesek. Ránk hozták a kétharmadot, húzzák föl a Jobbikot is szépen.
Éppen az ehhez hasonló, kollektív bűnösséget sugalmazó megnyilvánulások bizonyítják igazán, mennyire szükség volt a magyarbűnösséget látványosan elutasító megszállási emlékműre. Még ha ezt oly sokan látványosan nem is akarják érteni...
2015. február 5., csütörtök
Putyin barátja Magyarországról
Moshe Kantor Magyarországról (itt)
Antiszemita támadások Nagy-Britanniában (itt)
"Olyan korban élünk ma Európában, amikor nagyon közel vagyunk egy új Exodushoz. A zsidók nagyon félnek
- mondta ki hétfőn Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) elnöke utalva az elmúlt években lejátszódott tolousi, brüsszeli és párizsi támadásokra. Az EJC vezetője szerint a félelem elsősorban a görögországi és magyarországi gazdasági agresszióra és a radikális iszlamizmusra vezethető vissza."
"Az EJC elnöke Moshe Kantor egy orosz milliárdos és szoros kapcsolatot ápol Vlagyimír Putyin orosz elnökkel is. A hétfő délelőtti megnyitó sajtókonferencián Moshe elutasított minden olyan kérdést, amely a jelenlegi moszkvai vezetés politikájával és az aktuális ukrajnai helyzettel volt összefüggésben. Moshe korábban Putyint az "orosz zsidó közösség" nagy barátjának nevezte."
A HÚ csak remélni meri, hogy az orosz milliárdos, Putyin barátja téved, talán mégsem Magyarország miatt kellene az európai zsidóságnak félnie. Talán mégsem itt van Tolouse, Párizs, Brüsszel vagy Nagy-Britannia.
Szegény Magyarország... Úgy en bloc.
Van szégyelleni valónk elég, nem lehet vitatni. "Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép...". Így tanít a legnagyobb magyar versek egyike. Bűneinket meg is valljuk Himnuszunkkal (=a legnagyobb magyar versek egy másika) minden rendezvényen, minden futballmeccsen, minden év végén és elején, évente ki tudja hányszor.
De ha már egyszer véletlenül ide születtünk (bárhová is vetett aztán a sors) és ha már úgy adódott, hogy az angolt, a németet fáradságosan, külön kellett tanulnunk, akkor valamennyire mégiscsak köt bennünket Magyarország szeretete is. A saját és közös önbecsülésünk. A fátum. Nem mi akartuk.
Ha pedig már így adódott, akkor - legalább egy kicsit - görcsbe rándul most a gyomrunk és akaratlanul is megőrizzük ezt az aljasságot emlékezetünkben.
Antiszemita támadások Nagy-Britanniában (itt)
"Olyan korban élünk ma Európában, amikor nagyon közel vagyunk egy új Exodushoz. A zsidók nagyon félnek
- mondta ki hétfőn Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) elnöke utalva az elmúlt években lejátszódott tolousi, brüsszeli és párizsi támadásokra. Az EJC vezetője szerint a félelem elsősorban a görögországi és magyarországi gazdasági agresszióra és a radikális iszlamizmusra vezethető vissza."
"Az EJC elnöke Moshe Kantor egy orosz milliárdos és szoros kapcsolatot ápol Vlagyimír Putyin orosz elnökkel is. A hétfő délelőtti megnyitó sajtókonferencián Moshe elutasított minden olyan kérdést, amely a jelenlegi moszkvai vezetés politikájával és az aktuális ukrajnai helyzettel volt összefüggésben. Moshe korábban Putyint az "orosz zsidó közösség" nagy barátjának nevezte."
A HÚ csak remélni meri, hogy az orosz milliárdos, Putyin barátja téved, talán mégsem Magyarország miatt kellene az európai zsidóságnak félnie. Talán mégsem itt van Tolouse, Párizs, Brüsszel vagy Nagy-Britannia.
Szegény Magyarország... Úgy en bloc.
Van szégyelleni valónk elég, nem lehet vitatni. "Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép...". Így tanít a legnagyobb magyar versek egyike. Bűneinket meg is valljuk Himnuszunkkal (=a legnagyobb magyar versek egy másika) minden rendezvényen, minden futballmeccsen, minden év végén és elején, évente ki tudja hányszor.
De ha már egyszer véletlenül ide születtünk (bárhová is vetett aztán a sors) és ha már úgy adódott, hogy az angolt, a németet fáradságosan, külön kellett tanulnunk, akkor valamennyire mégiscsak köt bennünket Magyarország szeretete is. A saját és közös önbecsülésünk. A fátum. Nem mi akartuk.
Ha pedig már így adódott, akkor - legalább egy kicsit - görcsbe rándul most a gyomrunk és akaratlanul is megőrizzük ezt az aljasságot emlékezetünkben.
2015. január 17., szombat
Fantombűnözés
30 évesen, machetével, 84 évesek ellen (itt)
A machetés támadó (itt)
Megint, egy 17 éves (itt)
Jönnek a fantomok. Jönnek nap mint nap. Öregeznek sűrűn, egyre gyakrabban. Nemigen fogják maguktól abbahagyni. Bent meg nagy a túlzsúfoltság, érdemes perelni. (Sokat bukhat a magyar állam a börtönök miatt (itt))
Ne legyenek kétségeink. Fantomokról, valójában nem is létező társadalmi tényekről, neve nincs eszkalációról/burjánzásról lévén szó, nagy ribillió ezekből az ügyekből sem lesz. Hiszen ami nem létezik, még ha embertelen, gonosz, irtózatos is, az ellen nem lehet tenni.
Világos pedig, hogy börtönbe csukni ezeket a véglényeket szükséges, de hosszabb távon nem elégséges válasz. Haladéktalan, hathatós, koncepciózus, összehangolt és konszenzusos lépések sorára lenne szükség. Ahhoz, hogy az emberalatti létbe süppedők, a rendszerszerűen alulszocializáltak serege, amelyből ezek a fantomok szükségszerűen előkerülnek, a XXI. századi Magyarországon legalább arányaiban ne növekedjék.
Addig is marad a szomorúság: ezeknek az áldozatoknak a nevét miért is nem veszi fel senki...
A machetés támadó (itt)
Megint, egy 17 éves (itt)
Jönnek a fantomok. Jönnek nap mint nap. Öregeznek sűrűn, egyre gyakrabban. Nemigen fogják maguktól abbahagyni. Bent meg nagy a túlzsúfoltság, érdemes perelni. (Sokat bukhat a magyar állam a börtönök miatt (itt))
Ne legyenek kétségeink. Fantomokról, valójában nem is létező társadalmi tényekről, neve nincs eszkalációról/burjánzásról lévén szó, nagy ribillió ezekből az ügyekből sem lesz. Hiszen ami nem létezik, még ha embertelen, gonosz, irtózatos is, az ellen nem lehet tenni.
Világos pedig, hogy börtönbe csukni ezeket a véglényeket szükséges, de hosszabb távon nem elégséges válasz. Haladéktalan, hathatós, koncepciózus, összehangolt és konszenzusos lépések sorára lenne szükség. Ahhoz, hogy az emberalatti létbe süppedők, a rendszerszerűen alulszocializáltak serege, amelyből ezek a fantomok szükségszerűen előkerülnek, a XXI. századi Magyarországon legalább arányaiban ne növekedjék.
Addig is marad a szomorúság: ezeknek az áldozatoknak a nevét miért is nem veszi fel senki...
2015. január 13., kedd
A 15 éves gyilkos
Mezőkeresztes: 15 éves gyilkos (itt)
Demográfia katasztrófaként is definiálhatjuk, ha bizonyos, hogy az ilyen esetek bekövetkezésének valószínűsége csak növekedni tud. Vagy másképpen: demográfiai katasztrófa, ha az olyan körzetek/települések aránya, ahol az ilyen jellegű bűncselekményekre számítani lehet, semmiképpen sem csökkenhet.
A hiperérzékeny, "én is Rikárdó vagyok"-féle "jogvédők" radarján fel sem tűnő tények ezek persze.
Rikárdót ennél az egyszerű, hétköznapi afférnál minden bizonnyal durvább sérelem érte...
Demográfia katasztrófaként is definiálhatjuk, ha bizonyos, hogy az ilyen esetek bekövetkezésének valószínűsége csak növekedni tud. Vagy másképpen: demográfiai katasztrófa, ha az olyan körzetek/települések aránya, ahol az ilyen jellegű bűncselekményekre számítani lehet, semmiképpen sem csökkenhet.
A hiperérzékeny, "én is Rikárdó vagyok"-féle "jogvédők" radarján fel sem tűnő tények ezek persze.
Rikárdót ennél az egyszerű, hétköznapi afférnál minden bizonnyal durvább sérelem érte...
2015. január 7., szerda
Kártérítés
Még mindig nem kapott kártérítést Cosma családja (itt)
Ha egyáltalán, akkor ennek minden emberi norma szerint előbb kellett volna következnie.
Meg Szögi Lajos lányainak is.
Ha egyáltalán, akkor ennek minden emberi norma szerint előbb kellett volna következnie.
Meg Szögi Lajos lányainak is.
2015. január 4., vasárnap
A Rikárdó-botrány
Rikárdó az ország első újévi babája (itt)
Novák Előd és Rikárdó (itt)
Gyurcsány Ferenc és Rikárdó (itt)
"Én is Rikárdó vagyok!" - hirdeti büszkén Gyurcsány. A többiek meg mennek szépen utána. Ismételgetik, sokszorozzák, örülnek, azt hiszik, megtették a magukét, jól kitalálták a formulát, frappáns választ adtak.
De nem így van. Mert Rikárdót és a 23 évesen negyedik gyermekét szülő kismamát igazából nem bántotta senki. Hála Istennek, jól vannak, megkapták a tökéletesen ingyenes, jó közép-európai szintű egészségügyi ellátást (még tb-t sem kellett fizetni érte), a százezer forintos ajándékot, megkapják a babakötvényt és megkapnak majd mindent, ami csak jár, családi pótlékot, segélyt. A haza annak rendje-módja szerint teljesíti kötelezettségeit, betartja ígéreteit.
Amíg csak bele nem rokkan. Mert az nem kétséges, hogy ez a demográfiai pálya, amelyet a kis Rikárdó örvendetes megszületése is megvilágít, a belerokkanásba, a semmibe vezet. Már jó ideje.
Az "én is Rikárdó vagyok", vagy: "cigány vagyok" helyett az ország vezetőinek (akik közé Gyurcsány is tartozott egykoron, képviselőségének költségeit ma is nyögjük), a bohóckodás helyett a kivezető stratégiai és taktikai válaszokon kellene, kellett volna dolgozniuk.
Gyurcsánytól, a volt miniszterelnöktől és társaitól ebben az ügyben sem sok tellett. Olyasmi bezzeg igen, hogy például eltöröljék a családi pótlék folyósításához korábban feltételül szabott (a gyerek iskolába járását szülői felelősséggé emelő) triviális kötelezettséget.
Nem tellett tőle semmi, csakúgy, mint a válság mélypontján, 2008/2009 emlékezetes telén. Akkor sem tudta, mi folyik pontosan körülötte. Ha most rikárdózza magát, akkor világos, hogy most sem tudja. Mert akkor nem hordana ennyire félre az érzékenysége, szolidarizáló reflexe. Ha tudná, hogy hol él, akkor be-be csúszott volna időközben, legalább néha-néha egy-egy együtt érző gesztus például a cigánybűnözés szenvedő alanyai iránt is. Szögi Lajos, Bándi Kata, a Páva-lány családja, vagy a számtalan védtelen, idős áldozat családjának irányába. Vagy csak simán - az eredeti zsidó tulajdonosoktól konfiskált Apró-villa melegéből - a mindennapi bűnözéstől immár élhetetlenné váló falvak, régiók, körzetek szenvedői irányába. De nem. Ilyesmi soha, még véletlenül sem.
Sem stratégia, sem részvét tehát. Csak a bohóckodás, más semmi.
Gyurcsány Ferenc Rikárdótól, a volt miniszterelnöktől sajnos már nem sok tényleges segítséget, lendítést, hozzáadást, érzékenységet, empátiát várhat többé a magyar haza...
Novák Előd és Rikárdó (itt)
Gyurcsány Ferenc és Rikárdó (itt)
"Én is Rikárdó vagyok!" - hirdeti büszkén Gyurcsány. A többiek meg mennek szépen utána. Ismételgetik, sokszorozzák, örülnek, azt hiszik, megtették a magukét, jól kitalálták a formulát, frappáns választ adtak.
De nem így van. Mert Rikárdót és a 23 évesen negyedik gyermekét szülő kismamát igazából nem bántotta senki. Hála Istennek, jól vannak, megkapták a tökéletesen ingyenes, jó közép-európai szintű egészségügyi ellátást (még tb-t sem kellett fizetni érte), a százezer forintos ajándékot, megkapják a babakötvényt és megkapnak majd mindent, ami csak jár, családi pótlékot, segélyt. A haza annak rendje-módja szerint teljesíti kötelezettségeit, betartja ígéreteit.
Amíg csak bele nem rokkan. Mert az nem kétséges, hogy ez a demográfiai pálya, amelyet a kis Rikárdó örvendetes megszületése is megvilágít, a belerokkanásba, a semmibe vezet. Már jó ideje.
Az "én is Rikárdó vagyok", vagy: "cigány vagyok" helyett az ország vezetőinek (akik közé Gyurcsány is tartozott egykoron, képviselőségének költségeit ma is nyögjük), a bohóckodás helyett a kivezető stratégiai és taktikai válaszokon kellene, kellett volna dolgozniuk.
Gyurcsánytól, a volt miniszterelnöktől és társaitól ebben az ügyben sem sok tellett. Olyasmi bezzeg igen, hogy például eltöröljék a családi pótlék folyósításához korábban feltételül szabott (a gyerek iskolába járását szülői felelősséggé emelő) triviális kötelezettséget.
Nem tellett tőle semmi, csakúgy, mint a válság mélypontján, 2008/2009 emlékezetes telén. Akkor sem tudta, mi folyik pontosan körülötte. Ha most rikárdózza magát, akkor világos, hogy most sem tudja. Mert akkor nem hordana ennyire félre az érzékenysége, szolidarizáló reflexe. Ha tudná, hogy hol él, akkor be-be csúszott volna időközben, legalább néha-néha egy-egy együtt érző gesztus például a cigánybűnözés szenvedő alanyai iránt is. Szögi Lajos, Bándi Kata, a Páva-lány családja, vagy a számtalan védtelen, idős áldozat családjának irányába. Vagy csak simán - az eredeti zsidó tulajdonosoktól konfiskált Apró-villa melegéből - a mindennapi bűnözéstől immár élhetetlenné váló falvak, régiók, körzetek szenvedői irányába. De nem. Ilyesmi soha, még véletlenül sem.
Sem stratégia, sem részvét tehát. Csak a bohóckodás, más semmi.
Gyurcsány Ferenc Rikárdótól, a volt miniszterelnöktől sajnos már nem sok tényleges segítséget, lendítést, hozzáadást, érzékenységet, empátiát várhat többé a magyar haza...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)